2012. június 10., vasárnap

Padló hőszigetelés

Miután a falfűtés csövekkel  és a gipszkartonok felragasztásával elkészültünk, leraktuk az aljzatbeton alatti hőszigetelést (12cm EPS 100). Ez manapság nem számít túl vastagnak, ez fért bele a 20cm-nek szánt rétegrendbe. Ugyanis a 12cm habra kerül a 6.5-7cm aljzatbeton, majd a padlóburkolat, így jön ki a 20cm.

A habra hőtükrös fóliát majd egyszerű "mezőgazdasági" PE fóliát terítettünk, ez arra hivatott, hogy a betonozáskor majd ne folyjon le a cementlé a lapok közé. Ez egyrészt a hőhidak és a lépéshang vezetés miatt lehet káros, másrészt az aljzatbetonnak az a jó, ha a víz a betonban marad minél tovább, nem folyik ki a "teknőből".

A padló alatti habban még pár "last minute", a villanyhálózat részét képező gégecsövet is  elvezettünk, például azért is, mert közben kiderült, a sütő és a főzőlap nem egymás felett lesznek, hanem külön, ezért a sütőhőz is el kellett vezetni a villanyt. Vagy hogy az étlezőbe elfelejtettem konnektort tervezni, ezért a kamra falán át kellett azt hozni. Ezeket a plusz vezetékeket már nem a fal vésésével oldottuk meg (többek között, mert már ott volt a gipszkarton), hanem inkább lent, az aljzatbeton alatt, a habban.

Nincsenek megjegyzések: