2009. augusztus 17., hétfő

Aláírtuk a hitelszerződést




Újabb nagy lépést tettünk. Ugyan még nem adtuk el a házikót (bár érdeklődnek szép számban), de legalább a telekre való hitelszerződést aláírtuk, leközjegyzőztük, Államkincstárhoz engedélykérést beadtuk, "réginégyévekifutotthiteltamitelfelejtettapostabanktörölni" törtöltettük, stb. Csupa kellemes időtöltés.
Közben tovább gondolkodunk a ház tervein. Egyszerűsítettünk a falazáson, immár egybe esnek a pince, földszint és emelet főfalai. Tehát egyszerűbb (illetve kivitelezhetővé) válik a födém. Persze ennek ára van: Lépcső áthelyezése, komplikáltabb alaprajzi megoldások, áthidalók, stb.
Kíváncsi vagyok, mit szól hozzá a hivatásos tervező :)


2009. július 26., vasárnap

Várakozás

Mivel Zsuzsa nem írt semmit a múlt héten, gondoltam, most én is beszállok.
A Bank elkezdte a hitelbírálatot, talán Augusztus elején kezdődhet a játék a Közjegyzővel meg a Földhivatallal, hogy minél előbb megkapjuk a hitelt. Szeptember 10-ig van időnk, de ha addig valamiért mégsem kapnánk pénzt, megpróbálunk halasztást kérni a Telek "régi" tulajdonosaitól.
Közben az építész nemigen jelentkezik, megpróbálom én felkeresni és rákérdezni, hogy hogyan áll. Gondolkodunk a leendő ház alápincézésén, hogy ne kelljen a drága alapterületet kazánra és egyéb tárolókra költeni. Persze ekkor a garázs is a ház alá kerülne, ami megdobja a költségeket (földmunka, pince), de talán még olcsóbb is lesz, mint egy külön garázs épület. Ugyanis arra is tető kell, szigetelt aljzat és falazás kell, miegymás. Az egyetlen aggály, hogy nem szeretnénk a házat felemelni. Nem szerencsés, ha a bejárathoz "fáradtságos" lépcsőkön kell bejutni. Persze ekkor a pincének esélytelen, hogy ablaka legyen, ami a kazánház szellőzése miatt aggályos. Talán a telek terepszintjei segítenek egy kicsit, ugyanis az enyhén emelkedő.
Közben gyűjtögetem a linkeket kivitelezőkről, ablakokról, napkollektorokról, hogy amint meg lesz a terv, már indulhasson is a "pályáztatás". Gondolom, idén nem kezdünk építeni, tehát lesz idő válogatni. Sajnos amíg terv sincs, nem fog senki komolyan venni. Persze, a kivitelező sosem fog beárazni egy "nagyjából 100 m2-es" pinceépítést. Hiszen az ördög a részeltekben rejlik (terepviszonyok, födém áttörések, statika). Addig marad az álmodozás és a link-gyűjtögetés.

2009. július 15., szerda

Bank

Tegnap voltunk a CIB-nél hiteligénylésünket beadni, az egész család apraja-nagyja felkerekedett, mert kötelezőképpen adostársnak kell lennem, vittük a három gyerkőcöt is. Először a Mátyásföldi fiókban próbálkoztunk, ahol fél óra alatt kiderítették, hogy senki nem tudja átvenni a hiteligénylésünket, mert a hozzáértők továbbképzésen vannak. Nosza visszapakoltuk a gyerekeket az autóba, elzarándokoltunk a következő bankfiókba, ahol már sikerült beadnunk az igenylő dokumentumokat azzal a szépséghibával, hogy az ügyintéző csaj nem akarta elhinni, hogy nekünk jár szémlaaktivitási kedvezmény, szerinte csak annak jár, akinek eddig nem ide volt folyósítva a fizetése, csak ez után lesz, és csak ez után indít 2 csoportos beszedést. Andrással elvitatkozgattak egy ideig, a férjem nem engedte kihúzni az ívről, végül az ügyintéző odaírta, hogy igényeljük, de nem jár nekünk. András nem hagyta magát, ma felhívta újra a hitelvonalat, ahol megerősítették, hogy igaza van, ajánlották, hogy az ügyintéző hívja fel őket, és elmagyarázzák neki. Így végül megkaptuk a kedvezményt. Hihetetlen, hogy egy ügyintéző felkészületlensége miatt havonta kb. 5000 ft-al több lett volna a törlesztőrészletünk, szerencsére András felkészült, és nem könnyen adja meg magát, pedig a csaj nagyon magabiztos volt.
Ma reggel már jött is az értékbecslő, ezen is túl vagyunk, majd értesít a bankos csaj a fejleményekről.
A kistarcsai házunk honlapjának nézettsége végre felpörgött, már az első oldalon van a google találati listáknál. Eddig kb. 700-an látták, mégsem jelentkezett senki, lehet hogy örökre a nyakunkon marad?

2009. július 12., vasárnap

Fotózunk, fotózunk

Továbbra is a fotózással vagyunk elfoglalva, végre befejeztük a földszintet és a kertet, az emeleti fürdőszoba még hátravan, de az már nem annyira fontos.
Most is folyamatosan rakom fel a hírdetésünket, a házikó honlapját végre megtalálja a Google, sajnos csak az ötödik oldalon szerepel, de már ez is több mint semmi.
András javítja az épített konyhapultot, ami már évek óta hibás, de most végre rászánta magát. Lehet, hogy napokig nem lehet majd használi a mosogatót, de utána újra tökéletes lesz. Elhatároztuk, hogy úgy élünk a házban, mintha nem is árulnánk azt, nem hagyjuk leromlani, mert ki tudja, talán még évekig nem tudjuk eladni.
Holnap hiteligénylés. András már kitöltötte a nyomtatványokat. Nagyon izgulok.

Aláírtuk az adásvételi szerződést

Tegnap aláírtuk az adásvételit, leadtuk a szükséges doksikat a Földhivatalban, visszavittük az "érkeztetett" szerződést az ügyvédhez. Miután széljegyzetre kerülünk, lehet igényelni a hitelt a banknál. Felmérték a földmérők a telket, szerencsére minden rendben van, csak az egyik kerítés picit kinnebb van, de a szomszéd kapujának a sarka pontosan a telekhatárra esik, így nem kell "alkudoznunk". Kiderült az is, hogy a telek egyik sarka 2 m-el magasabban van, mint a többi. Apósom ajánlott egy építészt, vele is beszéltünk, elmondtuk nagyjából, hogy mit szeretnénk, megmutattuk, amit eddig rajzoltunk, elsőre szimpatikusnak tűnt, remélem ez így is marad.
Ő mondta, hogy a zaj és a meleg miatt betonfödém kellene mindenhova. Ez biztosan megdobja az árat, de később megtérül, ha nem kell annyit klímázni. Szerencsére interneten lehet vele kommunikálni, tegnap már írt is, hogy kint volt a telken, és, hogy a meglévő támfalakat le kell bontani.
Ma egész nap fényképeztük a házat, fölraktuk a hírdetésünket néhány helyre, holnap még fölrakom egy rakás ingyenes helyre is.

2009. július 9., csütörtök

Tegnap írtam bizonyos szabályokról, amiket szeretnénk betartani az új tthonunkban. Ezek egyelőre a következők:
1. A nappali legyen a lakás középpontja
2. A konyha-étkező-nappali legyen egy légterű
3. A nappaliból a teraszon keresztül az udvarra lehessen lépni.
4. Az emelet teljes emelet legyen, ne tetőtérbeépítéses, a zaj és a meleg miatt.
Biztos vagyok benne, hogy idővel majd bővül ez a négy pont, de egylőre ennyi biztos.
Holnap délelőtt fél kilencre megyünk Tatára aláírni az adásvételi szerződést, utána találkozunk egy építésszel, szeretném egy szakértőnek megmutatni a telket, hátha támad egy jó ötlete, hogy hogyan tájoljuk a házat, mert a jónéhány létező variációból még nem bírtunk választani.
Közben készítem a régi házunk weblapját, kép még nem sok van, és a Google sem találja egyelőre, pedig én mindent megtettem, és állítólag már csak várni kell, de én nem bírok várni! A szomszédoknak még nem szóltunk, ezért nem szeretnék feltűnően fényképezgetni, mert akkor rögtön rákérdeznek, és akkor biztosan elárulom az egész dolgot, mert hazudni nagyon nehezen tudok.
András talált egy gépi földmunkával foglalkozó céget, akiknek a honlapján van egy kalkulátor is, ezzel ki lehet számítani, hogy mennyibe kerül az árokásás. Berakom a céget a hasznos linkek közé az oldalsávra.

2009. július 8., szerda




Tegnap lefoglalóztunk egy tatai telket, 1200 nm-es saroktelek, gyönyörű, de egy kissé zajos, ezért máris keresgéljük a megfelelő zajvédő kerítéstipust, ami sajnos nem egyszerű dolog, hiszen kb. 50 méterről lenne szó, ami anyagilag elég meredek. Ezzel el is kezdődött életünk egy új, izgalmas szakasza. Pénteken, ha minden jól megy, aláírjuk az adásvételit, utána pedig András intézi a hitelt. Amint aláírtuk a papírokat, elkezdjük hirdetni a mostani házunkat. Ma nekiláttam egy kis honlapot összedobni a mostani házunkról, sajnos képeket nem tudtam készíteni, mert egész nap felhős volt az ég. Tudom, hogy egy jó hirdetés alapvető feltétele a jó és sok fénykép, igyekszem majd sokat készíteni és kiválasztani a legjobbakat.
Az új otthonunkat már el is kezdtük tervezgetni több-kevesebb sikerrel, a terasszal vagyunk a legnagyobb gondban. Felállítottunk néhány szabályt, amit be szeretnénk tartani, remélem sikerülni fog.