2012. február 6., hétfő

Falfűtés építése - II. Csövezés


Minden szobába egy-egy 20-as csővel vittük el a gerincet, ebből ágaznak le a 10mm átmérőjű regiszterek. Mivel ezek közvetlenül, szabályzási lehetőség nélkül kapcsolódnak a gerincre, fontos, hogy minden regiszterkör ugyanolyan hosszú (itt most 34m) legyen, és hogy a bekötésnél a Tichelmann-elvet használjuk. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy minden szakasz (regiszter) legyen egyforma hosszúságú, és amelyik először "kapja" a vizet, az "tér vissza" utoljára. Ez most, a csövek felrakásánál még nem játszik, majd a bekötésnél lesz igazán fontos.

A csövek felszereléséhez nem kellett semmilyen segédeszköz. Az első szobánál még előre feltettük a fordulókhoz ("omegák") tartozó kis síneket is, de később kiderült, ez felesleges, jobb akkor feltenni, ha már ott vannak a hurkok és a sínek a hurkok természetes állapotait rögzítik, nem feszítik azokat.




Nincsenek megjegyzések: