2009. július 9., csütörtök

Tegnap írtam bizonyos szabályokról, amiket szeretnénk betartani az új tthonunkban. Ezek egyelőre a következők:
1. A nappali legyen a lakás középpontja
2. A konyha-étkező-nappali legyen egy légterű
3. A nappaliból a teraszon keresztül az udvarra lehessen lépni.
4. Az emelet teljes emelet legyen, ne tetőtérbeépítéses, a zaj és a meleg miatt.
Biztos vagyok benne, hogy idővel majd bővül ez a négy pont, de egylőre ennyi biztos.
Holnap délelőtt fél kilencre megyünk Tatára aláírni az adásvételi szerződést, utána találkozunk egy építésszel, szeretném egy szakértőnek megmutatni a telket, hátha támad egy jó ötlete, hogy hogyan tájoljuk a házat, mert a jónéhány létező variációból még nem bírtunk választani.
Közben készítem a régi házunk weblapját, kép még nem sok van, és a Google sem találja egyelőre, pedig én mindent megtettem, és állítólag már csak várni kell, de én nem bírok várni! A szomszédoknak még nem szóltunk, ezért nem szeretnék feltűnően fényképezgetni, mert akkor rögtön rákérdeznek, és akkor biztosan elárulom az egész dolgot, mert hazudni nagyon nehezen tudok.
András talált egy gépi földmunkával foglalkozó céget, akiknek a honlapján van egy kalkulátor is, ezzel ki lehet számítani, hogy mennyibe kerül az árokásás. Berakom a céget a hasznos linkek közé az oldalsávra.

Nincsenek megjegyzések: