2011. június 4., szombat

Beton utókezelése


A beton utókezelése is legalább ugyanolyan fontos, mint a betonozás közbeni megfelelő tömörítés (vibrálás). Ez a gyakorlatban a szinte folyamatos vizes felületet jelenti, amihez napi többszöri locsolás vagy zápor szükséges. Záporból csütörtök óta minden napra jut egy-egy, de azért locsolással mindig teletöltjük a zsaluzatot. A külső hab 2 cm-rel magasabb, mint a beton szintje (a betonlemez 18cm magas, a zsalu pedig 20). Ezért, ha tökéletesen zárna a hab zsaluzat, szépen el lehetne árasztani a födémet. Persze, mindig folyamatosan folyik valahol a víz. Az elárasztott födém szépen néz ki, mint egy kis tavacska. Kár, hogy nem itt lesz a tetőterasz, hanem egy szinttel lejjebb.

Mai feladatom a válaszfalak kitűzése, mert hétfőn jönnek a kőművesek falazni. Rutinosak a fiúk, mert azt kérték, hogy a külső falakra mi jelöljük fel a válaszfalak helyét. Amikor megpróbáltuk ezt az alaprajz alapján megtenni, kiderült, miért is kérték ezt. Biztos volt már pár bontási esetük, amikor ők hozták meg azokat a (megrendelő átal utólag hibásnak nyilvánított) döntéseket, hogy "a hálószoba vagy a fürdő legyen 3 centivel kisebb/nagyobb?".








2 megjegyzés:

Stefán Ákos írta...

A lépcső két feléhez is kell válaszfal? Nem jobb az egy légtérben?
Válaszfalak amúgy miből lesznek?

Tóth András írta...

Szia! A válaszfalak SILKA-ból lesznek (nem kell vakolni, csak glettelni, valamint a nagyobb tömege miatt jobb a hangszigetelése és a hőtartása).
A bal oldali a pincelépcső, a jobb oldali az emeletre vezető lépcső. Ezeket inkább elválasztjuk egymástól. Korlát amúgy is kellene a lépcső mellé, és akkor már inkább a fal.